„Tóth Krisztina Szeleknek fordít című új könyve (Magvető, 2025) szintúgy egy elemi rangú alkotó friss megmutatkozása. A költőre jellemző, történetmondó természetű, fanyar zenéjű, rendre hökkenetes képi analógiákkal élő művek helyett egy háromsorost emelek ki, hogy általa ajánlhassam ezt a poétikai kultúrát az olvasó figyelmébe. Így szól a címadó vers (a Hold tűje című haikuciklusból):
Éjjeli nyárfa.
Álmaim jeltolmácsa,
szeleknek fordít.
A szél motívuma (mely egyszerre természeti, lelki és lelkiségi toposz) gyakran föltűnik kortárs címadásokban. Csak néhány emlékezetes példa: Vörös Viktória: Arcod kirajzolja a szelet (Hét Krajcár, 2020), Farkas Gábor: A tenger végén a szél visszafordul (Orpheusz, 2024), „…időmértéket hord a szél…” (Az MMA Irodalmi Tagozatának antológiája, Magyar Napló, 2024). Tóth Krisztina nemcsak fölirattá emeli haikuja utolsó sorát, de a verset magát is elismétli a hátsó borítón. Ez a háromszoros nyomaték a „szeleknek fordít” szószerkezet többértelműségét is hangsúlyozza. Hiszen nemcsak tolmácsolásra gondolhatunk, hanem a ’szembefordít’ vagy ’szembesít a szelekkel’ jelentésre is. Ráadásul a fordítói szemantika is kétirányú: a szöveg egészéből sem derül ki egyértelműen, hogy az álmok beszédét közvetíti-e a szelek számára, vagy a légáramlati közlést ülteti át álomnyelvre a nyárfa. A három sort két-két szó alkotja, az első és a második váratlanul, puhán rímel, s palatális (magas) és veláris (mély) hangrend tekintetében is egyensúlyos a kompozíció: finom formális esztétika invitál – mint a költő művészetében annyiszor – az éjszaka álomfejtő övezetébe. Beszédes sajátosság, hogy a rímet a harmadik sorban hagyja el a mű: ott, ahol a fordítás motívuma föltűnik – mintha a közvetítés cselekményeinek mindenkori részlegességére utalna ezzel. Az első versmondat egészében, a második pedig első felében nominális (névszói) stílussal, azaz statikus-kihagyásos rejtelemmel-rejtekezéssel növeli jóleső bizonytalanságunkat. Ember és természet, alany és másság sokértelmű, többrétegű viszonylatait, a tudatalatti és a természetfölötti tartományok közti kapcsolódások misztikáját szellős eleganciával fejezi ki a költemény.”
