Az én generációm, vagy a nálam idősebbek még jól emlékeznek a bogárhátú diavetítőkre. Az estékre, amikor otthon a felnőttek befűzték a filmet, és a fehér ajtóra vagy a falra vetítve megjelentek a képek. A felmelegedő vetítőnek volt egy jellegzetes szaga is, ami emlékezetemben összekapcsolódik a mesék hangulatával. Jó volt ülni a sötétben és nézni, hogyan téved el Jancsi és Juliska az erdőben, vagy mi történik Róka Rudival. Én megőriztem a saját vetítőnket, és amikor a fiam kicsi volt, neki is vetítettem. A rendszerváltás környékén sok könyvtárból kidobálták az oktató diafilmeket, és egy lomtalanítás alkalmával, valamikor a kilencvenes évek elején hazavittem egy dobozzal. Onnantól kezdve, ha a fiamat kérdeztem, melyik mesét vetítsünk, az volt a válasz, hogy a Kőolaj című filmet. A diasor a kőolaj kitermeléséről szólt, és óriási fúrótornyokat mutattak, meg tankhajókat a tengeren. Hát, ezzel egy sztori se tudott versenyre kelni. A másik kedvenc az Ősember című képsor volt, amelyen ősemberek ültek a barlangban a tűz fényénél, ahogyan mi a szürke fémvetítő mellett, amelynek sárga fénypászmájában kavarogtak a porszemek.
