Publikációk

Olvassátok a  Jelenkor folyóirat és a SiópArt legújabb számát. A Jelenkorban egy monodrámám olvasható, Borneói lepkék a víz felett, a SiópArt pedig egy részletet közöl készülő regényemből. Itt olvasható Lakner Dávid velem készült, hosszú interjúja is irodalmi életről, irodalomról, vágyakról és lehetőségekről. Köszönöm szépen a beszélgetést, a Jelenkornak pedig a drámamellékletet!

Tóth Krisztina: Karajt festeni - Legújabb tárcanovellám a Telex.hu Karakter rovatában.

Tóth Krisztina: KAPU. A vers az Élet és Irodalom legújabb számában jelent meg 2026. március 20-án.

Élet és Irodalom – VERS – LXIX. évfolyam, 51–52. szám, 2025. december 18. Kattints a vers elolvasásához!

Kedves olvasók, barátok, ismerősök! Egy verssel szeretnék mindenkinek boldog karácsonyt kívánni. Legyen csendes, békés az ünnep! Az estét nem az égősor fogja beragyogni. Ha ezt megértjük, nem fogunk többé a kibogozással bosszankodni. Jöjjön az elcsendesülés, az öröm!

A karácsony előtti utolsó adventi hétvégén a Hegytető című verssel szeretnék mindenkinek békés készülődést kívánni. A vers a Szeleknek fordít című kötetben jelent meg a Magvető Kiadónál 2025-ben. (A festmény Andrew Macara munkája: Footprints in the Snow / Lábnyomok a hóban, 2009)

Megjelent a Bárka 2025/6-os számában.  "A nő, aki fürdőruhában gyomlál a kocsifelhajtón guggolva, pont, mint az anyám, ötven éve, haja gumival összefogva. A murva között kihajtott a gaz, azt tépkedi, és ahogy elmegyek biciklivel a ház előtt, felpillant: eszébe jutott rólam egy gyerek."

"A néni a zöldséges felől jött, kezében vászon szatyorral. Óvatosan átkelt a zebrán, aztán elindult felfelé a lejtős utcán. Ekkor pillantotta meg az oldalára fordult varjút. Először azt hitte, igazi. Közelebb ment. Látta, hogy nem mozdul. Lehajolt hozzá. Még sose találkozott ilyennel, nem tudta, hogy az erkélyekre szoktak varjakat ültetni."

Egy eladó ház története váratlanul fordul át családi hagyatékká. A diófa a helyhez kötődő emlékek hordozójává válik: régi döntéseket, eltűnt kapcsolatokat és megőrizhető értékeket idéz. Az epizód arról szól, hogy a hosszú távú gondolkodás néha egyetlen kérdésnél kezdődik: mit őriz meg egy hely belőlünk?

"Közeledett az első adventi hétvége. András csak téblábolt az üres lakásban. Elrendezte a nappaliban a díszpárnákat. Talán ki is kellett volna mosni őket, de fogalma sem volt, hány fokon kell. Ezeket mindig a felesége intézte. Évente kétszer, karácsony és húsvét előtt kimosta a díszpárnák huzatát és a függönyöket. A párnákon András még érezte a hajának illatát. Az utolsó időszakban, mielőtt visszavitte a kórházba, Kati mindig a kanapén feküdt, hogy ne legyen olyan egyedül hátul, a hálóban. A gyerekek hetente kétszer jöttek, a maradék időben Andrásnak kellett mindent intézni. Megemelni könnyen megemelt a felségét, mert már negyven kiló alatt volt, inkább a tehetetlenségtől szenvedett." (A novella a 2025-ös Nők Lapja Adventben jelent meg.)

"Láttam a halálom. Ment az alkonyatban. Semmi különös nem volt rajta: se karkötő, se tetkó. Messziről láttam, ahogy megy a lejtőn. Lassan haladt, és rögtön tudtam, hogy ő az." Élet és Irodalom; VERS - LXIX. évfolyam, 44. szám, 2025. október 31.